A Nagyváradi Városi Vasút története

Bevezető

Gőzmozdony
Közúti vasúti gőzmozdonnyal a Szent László térről a Fürdőkbe Villamos mozdonyok A villamosmozdonyok 1978-ban a remiz hátsó udvarán Siemens típusú villamos
Siemens típusú favázas motorkocsi a Fő utcán a múlt század elején Favázas motorkocsi
Az öreg fapados Siemens az 1960-as évek végén A Pullman
Az 50-es pályaszámú pullmann a Fő utcán 1973-ban ITB Vo58
A 41-es pályaszámú ITB a Kolozsvári út elején 1980-ban Timiş villamos
A 87-es pályaszámú Timiș a Baross utcán 1980-ban

Ezen a honlapon részletesen bemutatjuk a nagyváradi kötöttpályás teher és személyszállítás történetét.

A villamosközlekedés beindulását megelőzte egy normál nyomtávú (1435 mm) gőzüzemű tehervágány hálózat kiépítése amely létfontosságú volt a dinamikusan fejlődő ipar számára. Ez a hálózat szerves egységet képezett később a villamos hálózattal. Városunk büszkélkedhetett vidéki viszonylatban az egyik legkiterjedtebb villamosított tehervágány hálózattal amihez virágkorában több mint 30 üzem csatlakozott bekötővágánnyal. A személyszállítás három vonallal indul és a hálózat gyorsan fejlődik. Csúcspontját az ötvenes évek végére éri el. Ekkor 11 vonal létezett. megkezdődik a vonalak átszevezése, összevonása és megszűntetése. Jelenleg három villamosvonal szolgálja ki Nagyvárad utazóközönségét, de még így is a tömegközlekedést választók nagy része villamossal közlekedik és nem autóbusszal.

1906-ban 14 favázas motorkocsival indult a személyszállítás, amelyeket a győri vagongyárban építettek és Siemens Schuckert elektromos berendezésekkel voltak ellátva. Ezek a szerelvények közel hetven éven át teljesítettek szolgálatot városunkban. Az állományt tíz pótkocsi is gazdagította, amelyek közül három nyári nyitott kocsi volt.

Az ötvenes években megjelennek a nagy befogadóképességű Pulmannak becézett Electroputere EP54-es vasvázas kocsik. Ezek egy vezetőállással rendelkeztek, háromajtós, két forgóvázas modellek voltak. Emellett a járműpark ITB Vo58-os kocsikkal is gazdagodik. Ezek a kéttengelyes vasvázas kocsik is egy vezetőállásosak de kisebbek a pullamnnoknál. Ezen motorkocsik szólóban vagy ITB V12 és V10-es pótkocsikkal közlekedtek. A favázas kocsik végleges selejtezése előtt még motorkocsiból átalakított favázas pótkocsikkal is jártak.

A hetvenes évek közepén Temesvárról megérkeznek az új generációt képviselő Timiș 2 villamosok. A nyolcvanas évek végétől szinte egyeduralkodóak. Fokozatosan selejtezik a favázas, az ITB Vo58-os és az EP 54-es villamosokat. A nyolcvanas évek végétől rövid ideig megjelentek a bukaresti csuklós ITB V2A és V3A motorvillamosok, amelyek nem váltak be és pár év után Iași-ba kerültek.

A kilencvenes évek közepétől a vállalat Magdeburgból és Drezdából vásárol Tatra T4D motorkocsikat és Tatra B4D pótkocsikat, Berlinből pedig KT4D típusú csuklós motorvillamosokat.

2008-tól pedig tíz új Siemens ULF 151-es alacsonypadlós villamos szolgálja ki az utazókat.

Honlapunkon külön részben tárgyaljuk a tehervontatás történetét bemutatva a villamos mozdonyok 90 éves szolgálatát, a hálózat fejlődését és fokozatos felszámolását.

Leírjuk a villamosközlekedés megindulásának előzményeit és az első villamos elindulásának ünnepélyes pillanatát.

Térképekkel és képekkel illusztrálva mutatjuk be a vonalhálózat fejlődését és átszervezését.

Jellegrajzokkal, képekkel és leírásokkal igyekszünk bemutatni az összes Nagyváradon használt villamostípust. Az állomány és pályaszám változásokat táblázatokba foglalva követhetjük nyomon.

Külön lapon tárgyaljuk az energiaellátó rendszer fejlődését az 1906-os Ganz áramátalakítótól a ma is használt szilícium diódás egységekig. Felelevenítjük az egykori Vártéri kocsiszín emlékét és bemutatjuk a jelenlegi Szálka dombi remízt.

Korabeli dokumentumok felhasználásával igyekszünk minél pontosabban feltárni a nagyváradi villamosközlekedés múltját és jelenét.

Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segített ennek a honlapnak a létrehozásában.

Tatra KT4D
A 200-as számú KT4D csuklós Tatra az Olaszi temetőnél 2000-ben Az 1-es számú Tatra
Az 1-es pályaszámú T4D Tatra a Teleky utcán 2008-ban Siemens ULF
Az első, 50-es pályaszámú Siemens ULF a Szőllősi végállomáson 2008-ban Modernizált Tatra
A 2013-ban érkezett gyerekrajzokkal díszített Tatra Bécsi nosztalgia szerelvény
Bécsből 2016-ban a villamosközlekedés 110-edik évfordulójára beszerzett nosztalgiaszerelvény A 3-as mozdony kiállítva
Az egykori Nagyvpiactér sarkán kiállított 3-as számú villamos mozdony
fb
[Teherszállítás] [Az első villamos] [Vonalhálózat] [Villamoskocsik] [Energiaellátás] [Remízek] [Vissza]
Nagy István - Zsíros Attila - 2016
OTL